Francia - Dél-Korea
Dani 2006.06.18. 21:18
Franciaország - Dél-Korea, 21 óra
Az 1998-as világbajnok francia gárda a svájciak ellen pocsékul futballozott, és immár négy vb-mérkőzés óta képtelen betalálni, hiszen a legutóbbi tornáról rúgott gól nélkül utazott haza. A helvétek ellen Raymond Domenech szövetségi kapitány a közvélemény nyomására berakta a kezdők közé Franck Ribéryt, és áttért a 4-5-1-es rendszerre, ami nem jött be, így most a dél-koreaiak ellen a gallok várhatóan megint olyan taktikával futballoznak majd, mint a felkészülési meccsek során.
Ez már csak azért is lehetséges, mert Florent Malouda felépült sérüléséből, és visszafoglalhatja helyét a középpálya bal oldalán, kiszorítva Ribéryt, Sylvain Wiltord helyett pedig Louis Saha kaphat lehetőséget Thierry Henry partnereként. David Trézéguet tehát megint csak csere lesz - a jelek szerint Domenech úgy véli, hogy a Trézéguet-Henry duó nem elég hatékony. Neki legyen mondva...
Ami a dél-koreaiakat illeti, az ázsiai együttes sokáig hátrányban volt Togo ellen, és a fordulatot Ahn Jung Hwan becserélése jelentette, na meg az, hogy a gárda átállt a három hátvédes játékról a négyvédős felállásra. Így aztán nem csoda, hogy Dick Advocaat mester most a kezdők közé jelölte Ahnt, és várhatóan 4-3-3-ban játszatja majd csapatát. Ez azt jelenti, hogy a Togo ellen a középpálya két szélén szerepelt Song Chong Gug és Lee Young Pyo egy sorral hátrébb lép, akárcsak Park Ji Sung, aki balszélsőből bal oldali középpályássá avanzsálhat. A középcsatár tehát nem Cho Jae Jin, hanem Ahn lehet.
A várható kezdőcsapatok: Franciaország: Barthez - Sagnol, Thuram, Gallas, Abidal - Vieira, Makelele, Zidane, Malouda - Saha, Henry. Koreai Köztársaság: Lee Woon Jae - Song Chong Gug, Kim Jin Cheul, Kim Jin Kyu, Lee Young Pyo - Park Ji Sung, Lee Ho, Lee Eul Yong - Lee Chun Soo, Ahn Jung Hwan, Seol Ki Hyeon.
|